Kevesen tudnak arról, hogy van Kardoskúton egy ház, ahol megállt az idő. A régmúlt éveket idéző bútorok, használati tárgyak Bodrogi József több éves gyűjtésének köszönhetően foglalták el helyüket a Béke utcai Oncsa házban, amely már közel 80 esztendős.
Mezőgazdasági eszközöktől egészen a régi, pusztai ember hálószobájának berendezési tárgyaiig minden megtalálható a helytörténeti kiállítóhelyen. Bodrogi József pedig kivételes szenvedéllyel mesél minden egyes darabról. Hiszen azoknak egytől egyig történetük, lelkük van. És nem is akármilyen történetük.
A kardoskúti Oncsa ház 1942-ben épült. Az országban 1940-től összesen 12 ezer ilyen ingatlan épült, melyeket szigorú megkötések mellett foglalhattak el sokgyermekes nagycsaládok. A ház Bodrogi József szüleié volt. Teljes felújításon esett át az épület, így jöhetett létre falai között az 1900-as évek elejét bemutató múzeum, melynek egyik célja az, hogy több látogató érkezzen a településre. A kiállított tárgyak szinte mindegyike lom volt, melyekre nem kevés pénzt és időt áldozott, hogy újra régi fényükben tündököljenek.
Az udvarra lépve az első, ami szemet szúr a látogatónak, az egy szekér, amely az első világháború korából maradt fenn. Sőt, mi több, meg is járta a háborút. Emellett eke, járom, vetőgép és még sok más mezőgazdaságban használt eszköz sorakozik egymás mellett.
A ház tisztaszobájában egy 1838-ban készült téka látható, amely a közel kétszáz évvel ezelőtt élt ember bárszekrénye volt. Gyermekjátékok, kályha, könyvek, ruhadarabok mind mind részei a kiállításnak, ahogy a véka, a teknő, a lámpás és sok más. Még egy különleges baba gyűjtemény is helyet kapott a házban.
Az Oncsa ház olyan, mint egy időutazás. A látogató belép a házba, és egyből a dédnagymamánál érzi magát.
Az Oncsa ház bejelentkezés mellett látogatható, de családi rendezvényeknek is helyt szolgáltat a helytörténeti kiállítóhely.
Aki szeretné megtekinteni a kiállítást az a +36 30 485 9285-ös telefonszámon érdeklődhet.