Fotók: Őzse Péter

2025. április 17-e igazán különleges volt Kardoskúton: a Tájházak napja és a Húsvétváró program keretében a Béke utcai Oncsa-ház udvara ismét megtelt élettel, kacagással, hagyományőrző programokkal és szikrázó napsütéssel. A házigazdák örömére rengetegen elfogadták a meghívást, és részt vettek azon az eseményen, amely nemcsak a húsvéti ünnepkör hangulatát idézte meg, hanem egyúttal a régi idők világába is elkalauzolta a látogatókat.

A közel 80 éves Oncsa-ház igazi kincs Kardoskúton. A Bodrogi József és családja által gondosan összegyűjtött és felújított bútorok, tárgyak, mezőgazdasági eszközök és emlékek olyan miliőt teremtenek, mintha az ember egy dédnagymama otthonába lépne be. A ház, amely 1942-ben épült az ONCSA-program keretében, azóta múzeummá alakult, és ma már helytörténeti kiállítóhelyként működik, amely a 20. század első felének életmódját, tárgykultúráját mutatja be.

A Tájházak napja erre a hangulatra építve idén húsvéti tematikával egészült ki. A programokat a tavaszi napsütés még varázslatosabbá tette: a vendégeket kézműves foglalkozások várták, ahol a sok érdekes programmal tölthették az időt. A felnőttek közben megtekinthették a ház belső kiállítását és az udvaron vidám beszélgetésekbe kezdtek. Kihirdették a meghirdetett „Tojásfa” és „Húsvéti díszek” verseny győzteseit. Természetesen egyik nevező sem ment haza üres kézzel. Szebbnél szebb alkotások születtek, amelyek száma egyre nő.

Nagy Ádám gyűjteményéből több érdekes darab is előkerült, amelyek funkcióinak kitalálása nem volt egyszerű feladat, sok nevetést is hozott a vendégek körébe. Ádám citera zenéje pedig nótát csalt az ajkakra.

A program egyik legvidámabb része az volt, amikor a fiúk – a hagyományhoz hűen – húsvéti versmondással készültek, majd meglocsolták a lányokat.

A házigazda szenvedéllyel mesélt minden tárgyról, történeteket fűzött a legegyszerűbb használati eszközökhöz is, így a látogatók valóban úgy érezhették, hogy a múlt megelevenedik körülöttük.

Az Oncsa-ház nemcsak a helyiek szívének kedves, hanem egyre több látogatót is vonz a környékről és távolabbról. Az ilyen rendezvények célja éppen ez: életet lehelni a történelembe, élményszerűvé tenni a múltat, és közösségi élményt nyújtani a résztvevőknek.

Aki idén ott volt, bizonyára sokáig emlegeti még ezt a napsütötte, húsvéti időutazást. Aki pedig lemaradt, annak érdemes bejelentkeznie egy vezetett látogatásra – hiszen az Oncsa-ház egész évben tárt karokkal várja az érdeklődőket.